1 Tim 1, 3-11 (vas.de.)
3 Amikor Makedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat,
4 ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására.
5 A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet.
6 Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat,
7 törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak.
8 Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él azzal.
9 És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok,
10 a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással.
11 Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott.
A keresztyén élet nem a lelkünk mélyén lejátszódó folyamat, hanem mások előtt itt nyilvánvalóvá levő konkrét cselekvés és küzdelem, engedelmesség a mindennapokban. Az emberek nem arra kíváncsiak, hogy hogyan viselkedünk a templomban, hanem arra, hogy milyen magatartást tanúsítunk a családban, a munkahelyen…
Timóteus, aki ennek a levélnek az elsődleges címzettje, aki Pál hűséges, megbízható munkatársa volt, azt a feladatot kapja, hogy maradjon Efézusban, és a nagy város kis gyülekezetében harcoljon a keresztyén közösség hitének tisztaságért. (Emlékszünk, Pál az efézusiaknak mondja: vigyázzatok magatokra és az egész nyájra…)
Timóteus (nevének jelentése: Isten tisztelete) fiatal kora ellenére, tekintéllyel kell az evangéliumi igazságot, erkölcsöt, életformát képviselje. Parancsold meg – ez határozott kiállást feltételez. A szeretet nem jelenthet elvtelen megalkuvást, vagy erélytelen engedékenységet. Hogy mindent elnézünk. Az Isten parancsai – bár sokszor mintha ellenünk szólnának - a mi érdekünket képviselik. Isten azt parancsolja, ami hasznunkra van. Ő nem uralkodni akar rajtunk, hanem uralma által megmenteni minket. Gyerekeinkre nagyon határozottan rászólunk, hogy ezt vagy azt ne tegyék, ha az veszélyt jelent számukra. Ezzel nem zsarnokoskodunk rajtuk, hanem védjük őket.
Az igében megszólaló parancs arra vonatkozik, hogy a gyülekezet tagjai ne hirdessenek tévtanokat. Minden igaznak, eredetinek van hamisítványa. A legszentebb igazságot is ki lehet forgatni, a legszebb tanítást is el lehet ferdíteni.
A tévtanítások hátterében mindig emberi ambíciók állnak: nagyravágyás, magamutogatás, okoskodás, mások befolyásolásának, kontroll alatt tartásának a vágya. Könnyen (szinte észrevétlen) a hatásuk alá kerülünk. Miről lehet a tévtanításokat felismerni? Arról, hogy nem egyeznek az evangéliummal (bár néha nagyon hasonlítanak rá), nem a Krisztus igazságához, jóságához igazodnak (bár lehet, hogy róla beszélnek). A kegyelem mellett különböző feltételeket állítanak fel. A Lélek bölcsességére van szükségünk, hogy igazán felismerjük, megítéljük őket.
A másik veszély az Igével kapcsolatban a tudálékoskodás, a szőrszálhasogató viták gerjesztése… Ismerjük ezt az „egyházi” kötekedő, a tudás fölényével és gőgjével másokat kioktató stílust. Úgy tűnik, az efézusi gyülekezetben voltak olyanok, akik az Írásban való jártasságukat fitogtatták, nemzetségtáblázatokat soroltak… Jézus megkísértése történetéből tudjuk: a Bibliát akár mások félrevezetésére, megtévesztésére is fel lehet használni.
Ne felejtsük: a kijelentés lényege, hogy az Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására vezessen. Nekünk, a bizonyságtevőknek ezt különösen szem előtt kell tartanunk. (Két kutató eltévedt az őserdőben, napokig vitáznak, hogy hogyan találhatnának ki – nagyszerű ötleteik, szépen kidolgozott, tudományosan megalapozott terveik voltak, csak éppen nem indulnak el.) A Krisztus követésének kérdését vitával nem lehet megoldani, csak engedelmességgel. Isten üdvözítő tervét hitben kell elfogadnunk.
Pál újszövetségi bölcsességgel állapítja meg: a parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. Értjük, hogy hova, hogy mire akar minket Isten parancsa elvezetni? A szeretetre. Minden más fölösleges hozzátoldás, ferdítés, hamisítás, elkendőzés. Az isteni parancsolatok be nem tartásának következményétől Krisztus szabadított meg szeretetből vállalt áldozata által. Megváltásunk előfeltétele ez a szeretet, és a következménye is az kell legyen. (Egy misszionárius látta, hogy az egyik bennszülött kiment az istentiszteletről… Miért mentél ki? – kérdezte tőle a következő alkalommal. Azt válaszolta: olyan szépen szólt az ige a szeretetről, hogy azonnal ki akartam próbálni…) Ki kell próbálnunk: megbocsátani, szeretni, jót tenni, igazságosnak lenni.
Ha ez hiányzik, akkor üres fecsegés lesz a beszédünk, még az ún. bizonyságtételünk is. A lelkészszentelésen bőbeszédűségre buzdította püspökünk a fiatal lelkészeket… (A Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, azaz bőséggel – Kol 3,16). Ez nem a sok beszédet jelenti, hanem a sokat mondót, a másokat gazdagítót… Ami a szeretet, a hála lelki ajándékait szaporítja. Igaz, milyen sok fölösleges, indulatos, ítélkező, bántó, a magunk igazát bizonygató, tévedését leplező, kiválóságát dicsérő beszéd hagyja el a szánkat? A Mai igében olvastuk a napokban: 50 év alatt 12 ezer kötet telne meg kimondott szavainkkal. Isten őrizzen, hogy valaki elolvassa! Mennyi üres, fölösleges szó!
Egyesek – írja Pál- a törvény tanítói akarnak lenni úgy, hogy bár sok mindent tudnak róla és belőle, de mégsem ismerik azt valójában. Nem értik igazi üzenetét, valódi lényegét. Akkor kezdjük érteni, ha először is felismerjük benne saját arcunkat, igen, hibáinkat, tévedéseinket is Akkor kezdjük érteni, ha meglátjuk benne a felebarát arcát, a testvérét, aki Isten ajándéka (így tanultuk a bibliahéten a gyerekekkel). És akkor, ha a törvény tükrében felragyog számunkra a Krisztus arca… (Lehet, hogy valaki nagyon jól ismeri közösségi élet minden szabályát, pszichológiáját, mégsem tud kijönni másokkal.)
A törvény jó (máshol is leírja ezt Pál, pl. Róm 7, 12). A törvény véd, őriz, oltalmaz. A törvény az életet szolgálja. Hasznára, sőt megtartatására van annak, aki törvényszerűen él azzal. Hát nem kedves?! A törvénnyel törvényszerűen kell élni. A szabályt szabályszerűen kell követni, azaz természetének megfelelően. Mi hajlamosak vagyunk a törvénynek törvénytelenül eleget tenni, azt állítva, hogy annak igaz értelmezését birtokoljuk. (A rendőr utánamegy a fűre lépő polgárnak, és mutatja a táblát: fűre lépni tilos.)
A törvény nem gáncsoskodás, Isten nem akarja általa nehezebbé tenni az életünket, hanem szebbé, áldottabbá. Az ellenszegülőknek pedig korlát, fenyíték, intés: vigyázz, ember, túllépted, áthágtad, megsértetted a magad és a mások kárára. Ha az ittas vezetés nem lenne kihágás, vajon hányan élnének vissza ezzel a helyzettel? Elég lenne a lelkiismeretünkre hagyatkozni? Nem!!!
A felsorolás eléggé kemény, el is borzaszt: pedig ugyanannak a szembeszegülő magatartásnak a különböző formáiról beszél. Az elsőket olyan bocsánatosnak tarjuk: egy kis engedetlenség, a hitetlenség, egy kis bűn, bűnöcske, szentségtelenség (amikor gúnyt űzünk, amikor viccet faragunk Isten dolgaiból: olyan ez, mint amikor valaki viccből kidobja egy repülőgépből a navigációs berendezést), de durva a folytatás: az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók. Ez már valósággal sokkoló, pedig az előzőknek a logikus következménye. Egy kis fertőzés, és az egész szervezetünk veszélybe kerül. Nem kell szó szerinti gyilkosságra gondolnunk, hanem arra, hogy a fentebb említett szeretet ellenpontja, a szeretetlenség valóban életeket tud megmérgezni, tönkre tenni. Ne engedjünk teret neki.
Még hallunk a hazugokról, hamisan esküvőkről, és összefoglalólag azokról, akik úgy élnek, hogy az ellenkezik az egészséges tanítással. Beteg tanítást követnek… Lehet, hogy szép, még biblikusan is hangzik, de nem a krisztusi igazságról szól.
Érdekes definícióját adja Pál az „egészséges tanításnak”: ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium. Az az igazság, hogy Isten végtelen dicsőségben, kimondhatatlan örömben él, és ebben minket is részesíteni akar. Ez valóban evangélium! Isten örül, hogy megteremtett, örül, hogy megváltott, örül, hogy üdvösségben részesít. Az ő jó tetszéséből, kegyelméből tette ezt. Fogadjuk el, éljünk annak reménységében! Ámen.