Az újévi beszámolóban a lelkész szomorúan, már-már drámai hangon jelenti be: „hatszázas gyülekezet lettünk”. A lélekszám 700 alá esett (694). E jelenséggel úgy vagyunk, mint a gyermekeit sokat sirató anya: már könnyeink sincsenek. Gyermekeinket siratjuk, akik elmentek, gyermekeinket, akik meg sem születtek. A lelki élet területén is van keseregni valónk: sokan elidegenedtek az egyháztól (és az istenes élettől). Sajnos, nem csak a Lélek áldást hozó fuvalma fúj, hanem a hitetlenség szikkasztó szele is. Lelkipásztor közli a közgyűlés résztvevőivel: a svájci testvérgyülekezettel való egyeztetés szerint biztosra vehető, hogy gyülekezeti ház felavatásának időpontja július 20- a lesz. A presbitérium úgy határozott, hogy ezen az alkalmon egyúttal gyülekezeti találkozót is szervez. Mindenki hivatalos, aki valami módon idetartozónak érzi magát.
Imahét, családlátogatás, vendégszolgálatokkal megtartott böjtfői bűnbánati hét – jól megszervezett vendéglátással - töltik teljesen ki az esztendő első hónapjainak egyházi életét.
Ahogy lassan tavaszodni kezd, elkezdődnek az „új épület” körüli munkálatok. Először az emésztőgödör öntődik ki, a szennyvízrendszer épül ki, még húsvét előtt. Virágvasárnappal az új reményt hirdető konfirmációi ünnep köszönt a gyülekezetre. A konfirmáció nemcsak a vallástétel egyszeri alkalma, hanem az Isten akarata szerinti életfolytatás, a krisztusi életminőség mindenkori kihívása. Jaj nekünk, ha kivész az utánunk jövő nemzedék szívéből az istenfélelem, Krisztus szeretete, egyházunkhoz, népünkhöz való ragaszkodás!
Konfirmáció. Templomunk kecses, „pozitív” orgonája.
A húsvét utáni hétre egy utolsó nagy közmunka hirdettetik meg: a gyülekezeti ház körüli járdák megöntésére. A közmunkázókat, a nagyobb munkálatok befejezését ünnepelve, kiadós estebéddel kínálják meg a presbiterasszonyok.
Ezzel, természetesen, korán sincs minden befejezve, azután is naponta – ritka kivételtől eltekintve - reggeltől estig akad tennivaló egy-két ember számára. Húsvét a pünkösd között jóformán nem esik egy cseppnyi eső sem. Az emberek aggódnak a termés miatt.
A svájci testvérek erdélyi körútját előkészítendő, a presbiterekkel kirándulást szervezünk az Aranyos-völgyébe. Eljutunk a Medvék barlangjáig. Tanulságos, jó hangulatú napot zárunk, amikor hatszáz kilométer „lefutása” után hazaérkezünk. Az viszont egyértelművé lesz: nem kényszeríthetjük erre a kimerítő túrára nyugati vendégeinket.
A balatoni nyári tábor, a Bán család jóvoltából, az idén is „megnyitja kapuit” a fiatalok számára. Mint a kegyelem: csodálatos és ingyen van. A BALLOTRANS autóbuszával utazunk le a magyar tengerre. Feledhetetlen, hangulatos hetet töltünk ott.
A második „balatoni nyár”.
Óriási az avatásra készülés feszültsége, az utolsó hetek mindenféle szervezési teendők bonyolításával telnek. A presbiterek állandó szolgálatot teljesítenek, egy emberként állnak oda. Úgy érezni, az egész falu várakozásterhes izgalommal van tele. Közben sok energiát, figyelmet igényel a Nagy Péter tanár úr által írt, Bergenyéről szóló falutörténet illusztrálása, átjavítása, kiadatása. A falu névsorának összeállításában ifis lányok segítenek.
Július 17-én érkezik a 18-as létszámú svájci küldöttség. A lelkipásztor Nagy János marosvásárhelyi autóbuszvezetővel Brassóban fogadja őket. Szombaton temetés van.
Vasárnap szép reggelre virradunk, a 10 órakor megkonduló harangok különleges alkalomra, rendkívüli istentiszteletre hívogatnak. A lelkészi iroda ablakából látni, hogy az emberek sűrű csoportokban, méltóságos, kimért lépésekkel igyekeznek a templom fele. Rendre érkeznek a meghívott vendégek is. A svájci testvérgyülekezet lelkészével és esperesi tisztséget betöltő feleségével az utolsó egyeztetések zajlanak az együtt celebrált, ünnepi istentisztelet menetét illetően. Torokszorító és egyben felemelő érzés elindulni a gyülekezet nagy ünnepére.
Ünnep a templomban és az új gyülekezeti ház előtt.
Nem mindennapi látvány az, ahogy már a templomba vezető lépcsőkön tömött sorban állnak a hívek, helybéliek és máshonnan érkezettek. Jó volt tehát előre gondoskodni a kihangosításról.
A templom zsúfoltságig tele van, és a kiáradó öröm, hála sugárzik az arcokról.
Az istentiszteletet Ötvös József, a marosi egyházmegye esperese tartja. Az igei üzenetet a mezőbergenyei egyházközség története mozzanataival mélyíti el.
Inger és Thomas Muggli-Stokholm lelkészházaspár a mutatós, tetszetős gyülekezeti ház felépítése után a lelki ház építésének fontosságát hangsúlyozza. „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá!” Milyen jó lenne beépülni az Istennel való közösségbe!
A helyi lelkipásztor a Lk. 13,18-19 alapján tartott üdvözlő beszédében kifejti, milyen különös, ajándék az, hogy Isten gyermekei lehetünk Jézus Krisztusban, hogy kegyelme hordoz minket, hogy a hit, szeretet, reménység közösségében lehetünk most is együtt. Az eredményt pillanatig sem tulajdoníthatjuk magunknak. Ezután a lelkipásztor megköszöni a testvérgyülekezet messzemenő jóindulatát, nagylelkű támogatását, messzemenő áldozatkészségét, igazi krisztusi szeretetét. Örömmel adakoztak, s ez az öröm továbbítódott a pénzküldeményekkel. Az építkezés, a baljós előrejelzések ellenére, megszilárdította gyülekezetünk békességét, egyetértését. A közmunkák jó hangulatban zajlottak, a vállalkozók pontosan, szépen, olcsón és igényesen dolgoztak, a presbiterek derekasan helytálltak.
A testvérgyülekezet önzetlen, testvéri segítőkészségét számunkra Kaspar Wegmann szív-lélek személye, teljes bevetése testesítette meg. Az Úr áldja meg őt és szeretteit! A Bán család valódi mecénásunk lett, számottevő segítséget nyújtott közösségünknek (számítógépek, sportfelszerelés, egyéb támogatás). Az Úr fizesse vissza gazdagon, testiekben és lelkiekben!
Nem keveset adott ehhez gyülekezetünk: köz- és szakmunkában, kitartásban, a közös ügy komolyan vételében, vállat-szívet odatevő segédkezésben.
Az összköltség, berendezési tárgyakkal együtt 900 millió lejre rúgott ( ebben nincs benne a több száz milliót érő önkéntes munka). Valahol ez is feljegyeztetett.
Istentisztelet után Nagy Péter tanár úr Hétszáz éves bölcsőnk - Mezőbergenye című, falunkról szóló könyvének nagy érdeklődéssel kísért bemutatására kerül sor az új gyülekezeti teremben.
Idézet annak előszavából: „Ne feledjétek: aki a múltat és jelent tiszteli, a jövőt csak az érdemli. Maradjatok szülőfalutokban, s legyetek a még élő közel 285 öreg-nyugdíjas elitek méltó utódai. Így élhet és maradhat meg Bergenye a következő évszázadokban is. Ez a ti nemes, nagy házi feladatotok. Elvégzésében segítsen az Isten!
Isten áldása legyen az olvasón, aki kezébe veszi a kötetet. Olvassa olyan szeretettel, amilyennel a szerző és a közreműködők munkálkodtak annak megírásán.”
Avatás: szeretetvendégség a parókia udvarán és a gyülekezeti házban.
A számunkra „történelmi” eseményről a megyei napilapban meleg hangú tudósítás jelenik meg a bergenyei származású újságíró, Mezey Sarolta tollából. Csakhogy mindenben Krisztus dicsőítessék!
Avatás: a svájci vendégek előadása a gyülekezeti házban és a kultúrotthonban.
A vendégekkel, lemondva az Aranyos-völgyi kalandról, a Tordai-hasadékot látogatjuk meg. A szép napsütés még kellemesebbé teszi a ritka látványt nyújtó, természetvédelmi területnek nyilvánított szurdokvölgyben tett sétát.
Csodálkozunk azon, hogy mennyire tetszik nekik az erdélyi táj (pedig otthon, a vadregényes Helvéciában festőibbeket láthatnak), sőt a számunkra egyhangúnak és unalmasnak tűnő, kopott bergenyei vidék is. És mennyire odavannak a helybeliek őszinte, néha rámenős vendégszeretetétől! A fogadtatáshoz hasonlóan a búcsúzás is ünnepélyes, méltóságos. És kissé szomorúsággal vegyített.
Avatás: a búcsúzó svájci vendégsereg. A mezőbergenyei presbitérium 2003-ban.
Nyárvégi kirándulást ejtünk meg sebtében a fiatalokkal Királykő vidékén, Szászföld és Székelyföld érintésével (hazafele elhullatunk egy csomagot a kisbuszból). Aztán a gyülekezeti ház birtokbavétele következik: svájci vendégcsoportnak az avatáskor történt elszállásolása után újból benépesülnek a vendégszobák. Az első bergenyei művésztábor „tető alá kerül” Ősz P. Zoltán tanár kezdeményezésére és szervezése mellett. Az ellátást gyülekezetünk asszonyai biztosítják.
Az ősz folyamán az „új épület” kiállja a terheléspróbát: holland fiatalok 60-as csoportjának bekvártélyozását (a Go east ’03 keresztyén koncertkörút munkatársai). Igaz, az ivó- és szennyvízhálózat csődöt mond. Ettől függetlenül a kedélyekkel nincsen baj. A Houten-i csoport óriási koncertet tart a bergenyei kultúrházban, nemcsak reformátusok hallgatják. A falu még sokáig visszhangzik a kellemes (könnyűzenés) dallamú, angol szövegű, evangéliumi tartalmú zeneszámoktól: „I am Jesus freak …”
A Go east’03 mezőbergenyei mozzanatai.
Abból az elgondolásból, hogy mindenki szemügyre vegye, megszeresse, magáénak érezze az új közösségi épületet, egyházközségünk minden – talán önkényesen kategorizált - korosztályának tagjai rendre gyülekezeti találkozókra kapnak meghívást (öregek, idősek, nyugdíjasok, középkorúak, javakorabeliek, fiatal házasok, ifjak, gyerekek, kisgyerekek szülőkkel). Személyre szóló meghívókat küldünk ki, az „egybeliek” közt mindig akad néhány vezető személyiség, akik besegítenek. Vasárnap délutánonként gyűlnek össze a csoportok, áhítat, beszélgetés, szeretetvendégség a program általában. A meghívásra a gyülekezet több mint fele felel (a másik fele a távolmaradással). Az arány nem mondható rossznak a tévés, számítógépes és mindenféle modernizációs hatások által szétzilált közösségi élet korában. Megható például az öregek találkozóján az autóval odahozott, 80 éven jóval felüljáró néni búcsúzkodását hallani: „drágáim, ebben a földi életben ejsze már nem látjuk egymást.”
Jó lenne, ha a résztvevők többségében valóban a közösséghez, egyházhoz, Istenhez való közeledés áldásának üzenetét mélyítenék el ezek az alkalmak.
Idősek találkozója a gyülekezeti házban 2003 őszén. Külön a „férfiak tanácsa”
Középkorúak és fiatal házasok találkozója.
Ha már van gyülekezeti házunk (sokan a faluban ifjúsági háznak nevezik), akkor szabadon lehet engedni a fantáziánkat a különböző programok szervezésében. Adventkor az ifisek segítségével „összehozzuk” a gyerekek első adventi vetélkedőjét (reméljük lesz folytatása), karácsonykor az ifi színjátszó csoportja vígjátékokból összeállított, saját szerzésű politikai kabaréval megfejelt műsort mutat be (Don Juan és egyebek), lelkes közönség előtt. Fogadkoznak, hogy a továbbiakban lesz még hasonló fellépésük.
Jelenetek a fiatalok előadásából
A ifi- csoport – egy negyven éves, két árvát maga után hagyó édesanya év végi halálesete miatt visszafogottabb – szilveszterezése is a gyülekezeti házban zajlik. Csak maradjon meg a bizalom légköre, csak semmi és senki meg ne rontsa békességünket!
