Ézs 1, 12-18 (vas.de.)
12 Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?
13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést!
14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. 4Móz 10,10; 28,11
15 Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! 2Móz 17,11; 1Kir 8,22.38.54; Zsolt 44,21; 88,10; Péld 1,28; 15,29; Jer 14,12; Mik 3,4; Mt 6,7
16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat, Zsolt 26,6; Jer 4,14; 2Kor 7,1; Jak 4,8; Jel 3,18
17 tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét! 2Móz 22,21-23; 5Móz 10,18; 24,17; Zsolt 68,6; Jer 7,5-6; Jak 1,27
18 Jöjjetek, szálljunk most perbe egymással! – mondja az Úr. – Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.
A 2023-as imahét kezdő alkalmának alapigéjét hallottuk. A hét ige mottója is ebben a részben található: tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra. Az Istenhez tartozás, az engedelmesség, a Krisztus követés két fontos feltétele, ua. célkitűzése fogalmazódik meg itt. Isten aktív, elkötelezett hozzáállást követel tőlünk: a jó szüntelen tanulását (Krisztus a tanítómesterünk és példaképünk), és a következetes igazságra törekvést: teljes erőnkkel, figyelmünkkel, odaadásunkkal. Isten igazsága a mérték. A keresztyén élet nem merengés, álmodozás, hanem cselekvő, másokhoz segítő szándékkal odaforduló, tettre kész életforma.
Az első versben mintha a mi mindenkit a templomba terelő buzgóságunk ellen szólna Isten, mintha ellenreklámot csapna: ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, megjelenjetek előttem, tapossátok udvaromat? A hagyományok, a lelkész, a közösség? Persze, ezek is motivációs tényezők lehetnek, de ha csak ennyi, akkor az kevés. Isten ezt nem kéri, nem ezt kéri. Ha kegyességünk csak formaság, ha nem a szívünk indít, akkor csak magunkat nyugtatjuk meg, Istent semmiképpen sem. Már-már sértő a megfogalmazás: „udvaromat tapossátok”… Igen, ha nincs igazi megtérés, akkor „hitünk gyakorlása” beidegződött szokások, kiüresedett közösségi cselekmények gépies ismétlését jelenti.
Mindjárt az okát is megértjük Isten visszautasító kijelentésének: ne hozzatok hazug (hiábavaló) áldozatot. Olyat, ami csak képmutatás, csak színjáték (hadd lássák mások). Vallásosságunk felülvizsgálatára szólít fel ez az utasítás. Tényleg úgy jövünk-e, úgy állunk-e meg Isten színe előtt akár itt a közösségben, akár egyénileg, úgy hallgatjuk-e az ő szent igéjét, hogy engedjük őt beleszólni az életünkbe, hogy hajlandók vagyunk változtatni véleményünkön (az ő igazságához igazítva azt), hogy készek vagyunk-e megjobbítani útjainkat és cselekedeteinket? Ki az, aki így jött ma ide?
Úgy vagyunk-e keresztyének, hogy a Krisztus tanítása alapján (amit megváltó áldozatával pecsételt meg) komolyan vesszük a megbocsátást, a szeretet parancsát, a jónak, a békességnek a szolgálatát, a szelídség és alázat útját? Ki az, aki így akar innen elmenni? Radikális kérdések ezek. Hitünk valódisága, hitelessége múlik ezen.
A formális, de igazi tartalom nélküli ünneplés nem kedves Istennek, sőt, egyenesen a terhére van. Újhold, szombat, ünnepi összejövetel – a választott nép rituális együttléteinek, találkozásainak alkalmai, gyülekezeti eseményei voltak. De ha csak hagyománytisztelet, ha csak vallásoskodás, törvényeskedés állt a háttérben, ha megszokásból, és nem bűnbánattal, nem megtisztulásra vágyva jönnek Izrael fiai, akkor emberi magamutogatás, fontoskodás lesz az egész, aminek semmi köze Isten akaratához.
Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést. Kemény mondat. Persze, mindig bűnösökként jövünk, de vajon igazi vagy csak színlelt bűnbánattal, vajon Isten által megtisztított vagy álságos indulatokkal?
(Az egyik olasz maffiavezér múlt napokban történt elfogatása kapcsán olvastam arról, hogy a dél-olasz szervezett bűnözés tagjai mélyen vallásosak, miközben anyagi és hatalmi céljaik elérése érdekében nem válogatnak az eszközökben. Módszereik közé a megfélemlítés, zsarolás, kínzás, gyilkosság tartoznak. „Bernardo Provenzano, a Cosa Nostra – a szicíliai maffia - vezetője, több mint négy évtized után, 2006-ban került rendőrkézre. Mikor átkutatták a búvóhelyét, öt, jegyzetekkel ellátott Biblia került elő, tucatnyi szobor és szentkép társaságában. Provenzano a külvilág számára eljuttatott üzeneteire is ráírta az alábbi bibliai idézetet: ’Áldjon meg benneteket az Úr és őrizzen meg titeket’.” (Wikipédia) Többrendbeli gyilkosság terhelte a lelkét… Valami nincs rendben ezekkel a tényekkel így egymás mellett.
És most ne másokról beszéljünk. Vajon nincsenek égbekiáltó ellentmondások a mi életünkben is? Vajon teljes bizalommal ráhagyatkozhatnak az emberek a mi jóságunkra, igazságunkra? Nem okozunk csalódást? Munkánkban, beszédünkben, családi életünkben különbözünk-e a hitetlenektől, akiket sokszor fennen elítélünk? Isten szentségéhez, Krisztus szeretetéhez, a Lélek világosságához méltóak-e a cselekedeteink? Igaz, megfér a szívünkben a harag, önzés, rosszindulat, ártó szándék, miközben istenfélőknek tartjuk magunkat! Abszurd állapot. Valakinek változni kell: vagy Istennek, vagy nekünk.
Mennyi keserűség van abban, amikor Isten azt üzeni a népnek: gyűlölöm ünnepeiteket, terhemre vannak, fárasztanak engem. Pedig Isten örül, ha együtt vagyunk. Olvassuk is: milyen gyönyörűséges, ha együtt vannak az atyafiak! Nincs szebb, felemelőbb dolog annál! És ezt a csodálatos örömet mi utálatos kétszínűsködéssé, alakoskodássá voltoztatjuk, ha felemás szívvel, bizalmatlansággal, tisztátalan indulatokkal jövünk. Ha a vallásosságunk csak álarc.
Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! Istent nem lehet megtéveszteni… Ő belénk lát. Lehet, hogy azt mondjuk: mi nem öltünk meg senkit. De szavakkal, magatartással, szeretetlenséggel, törvényeskedéssel is lehet bántani, ölni, tönkre lehet tenni egymást. (Egyik lelkészről mondta el a fia, akit nagyon keményen nevelt, sokszor igazságtalanul és szeretetlenül szigorú volt hozzá: apámtól sokszor hallottam a szószéken, hogy „mindnyájan bűnösök vagyunk”, de nekem soha nem mondta, hogy „bocsáss meg!”.)
Nem hallgatlak meg, eltakarom a szemem… Súlyos szavak. Belerendül a lelkünk. Elfog a félelem. Ézsaiással együtt kiáltunk fel: jaj nekem, mert tisztátalan ajkú és szívű vagyok (Ézs 6. rész). De ha ezt érezzük, akkor már jó úton vagyunk. Akkor már nem magunkban bízunk, hanem a kegyelemben. A kegyelem pedig Isten megnyitott szívét jelenti, úgy, ahogy azt Krisztusban látjuk. Ez az egyetlen esélyünk.
Isten nem azt mondja: soha nem akarlak látni többé. Igen, elhangzik: fáj nekem, hogy így látlak titeket: képmutatóskodva, egymásra orrolva, akaratoskodva, a gyengéket félrelökve, kihasználva. De hangzik a tanács is, ami féltő szeretetből fakad. Isten valójában minket félt bűneik következményétől. Önmagát nem féltette, hanem egyszülött Fiában elhordozta a bűn pokoli súlyát.
Mossátok meg magatokat! Az ószövetség idején a törvény ún. tisztálkodási ceremóniákat, szertartásokat írt elő, hogy az emberek alkalmassá váljanak (újra) az Istennel való közösségben élni. De éppen azt hallottuk, hogy ezek a külső rituálék nem elegek. Belső megtisztulásra van szükség. Hogyan? Valaki azt mondta: lelkünk szennyét a bűnbánat könnyei áztatják fel, és Krisztus vére mossa le. A golgotai áldozat megrendítő, személyes élmény kell legyen számunkra: valaki élete árán tett eleget értem, ezért nem járhatok „folyvást annyi undokságban”. Nem lehetek önző, rosszindulatú, másokat bántó, bemocskoló. Nem állhatok tisztátalan indulatokkal a tökéletes Isten elé. Egy híres művész édesanyja tanácsolta a fiának: amikor kísértések között jársz, mindig ismételd el a Jézus boldogmondásait, de többször is azt, hogy „boldogok a tisztaszívűek, mert ők Istent meglátják”.
Vigyétek el szemem elől gonosz cselekedeteiteket, ne tegyetek többé rosszat! Baj az, ha elmaradhatatlan személyes poggyászként hordjuk magunkkal gonoszságainkat, mindegyre elkövetjük azokat, állandó helyet kapnak a szívünkben. Mindegyre piszkos lesz a ruhánk, beszennyeződik a lelkünk. Talán észre sem vesszük. Jónak gondoljuk magunkat, akár a farizeusok. Közben tele vagyunk önzéssel, gőggel… Ne tegyetek többé rosszat! Harcolnunk kell a bennünk levő hamisság ellen. Nem mentegethetjük a bűnt, nem tűrhetjük meg magunkban, nem köthetünk kompromisszumot vele, nem ragaszkodhatunk hozzá, nem írathatjuk a nevünkre… A HK azt tanítja: azokat mindinkább gyűlöljük és kerüljük. Nem könnyű megtenni: önmagunkat kell megtagadni. Beismerni, hogy helytelenül viszonyultam, hogy sok mindent elrontottam.
Ezután elhangzik az idei imahét fő igei üzenete. Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra! Az Istennek tetsző élet alapfeltételei ezek. A jónak a cselekvését tanulnunk kell. Megvan bennünk a jó utáni vágy, de a rossz többnyire elnyomja azt. Nem vagyunk a jó feltétlen birtokában. Az felülről adatik. Isten Igéjéből tanulhatjuk a jót és annak cselekvését.
Hajlandók vagyunk-e tanulni? Engedjük-e, hogy megítéljen az Ige, átformálja gondolkodásunkat, magatartásunkat, kimozdítson bűneink holtpontjáról, elindítson a megszentelődés útján? Legyőzze büszkeségünket, önteltségünket. Akar-e valaki közülünk megváltozni? (Volt egy gőgös, gazdag ember, aki szívtelenül bánt alattvalóival és családtagjaival, mindenkivel kötekedett, mindenkit megbántott környezetében, a templomban pedig mindig ott feszített a nemesek padjában. Egyszer szíven érintette a lábmosás története. A következő vasárnap az első harang megszólalásakor egy tiszta vízzel megtöltött tállal és egy kendővel jelent meg a templom kapujában, és a tál mellé letérdelve várta a betérőket, és arra kérte azokat, akiket megsértett, hadd moshassa meg legalább a cipőjüket… Itt kezdődik az új élet… Isten megkezdte, nekünk is el kell kezdenünk. Amíg erre nem vagyunk hajlandók, addig nem sokat tudunk Krisztus jóságáról és igazságáról.) „Szeretnék lenni, mint ő”, énekeljük, miközben egónk irányít, szenvedélyeinknek hódolunk, gyűlölet van a szívünkben…
A jóból áldás származik. A jó az, ami épít, ami a mások javára van, ua. a mienkre is. A jó Isten szívéből származik, és Krisztusban mutatkozott, mutatkozik meg számunkra. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben (2 Thessz 2,16-17). „Hogy jót gondoljunk és szóljunk”… Ó, ha ezt szorgalmasan tanulnánk és odaadóan gyakorolnánk, mennyivel más lenne a világ! De mennyivel más lenne a mi közösségünk élete is!
És az igazságra törekedni…. Az igazság Isten tulajdonsága. Akkor jutunk közelebb ahhoz, ha rá figyelünk, ha az ő akaratát keressük. Ne emberi igazságok körül forogjunk! Mi hazugságainkat is képesek vagyunk igaznak tartani. Az Isten igazságához kell mérjük magunkat, ha az meg is ítél minket. Krisztus mondja: én vagyok az igazság. Ő hű és igaz, olvassuk a János első levelében. Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született (1 Jn 2,29).
Nos, a jó cselekvése, az igazság követése áldásként hat ki környezetünkre. Mert ez egyet jelent azzal, hogy kiállunk az árvák, özvegyek, elnyomottak, eltiportak mellett, felemeljük az elesetteket, megvédjük a gyengéket, segítséget nyújtunk, támogatjuk azokat, akiknek szükségük van erre. Egyszóval. Krisztus szeretetét képviseljük. Minden hamisság, erőszakosság ellen. Akkor Isten országának „levegője” árad világunkba, helyreáll a jogosság, a méltányosság. Öröm és hála fakad ebből.
Miután az özvegyek peres ügyének felkarolására buzdít az Ige, Isten egy különös perbe hív minket. Jertek, pereljünk, lássuk, mi fog kiderülni rólatok. De nem az ítélet, hanem a megbocsátás, a kegyelem pere ez. Ha vétkeitek skarlátpirosak (ez derül ki rólunk), hófehérekké lehettek (ezt műveli velünk Isten irgalmassága). És ezzel alapot szolgáltat ahhoz, hogy mi jók és igazságosak legyünk másokhoz. Mert mi is ezt kaptuk. Mert mi is kegyelembe részesültünk. Íme, Krisztushoz érkezünk. Ő a kiindulópont, ő az út, ő a cél is. Isten benne megmutatott jósága, benne nekünk ajándékozott igazsága a legmeggyőzőbb indok arra, hogy mi is ezt az utat válasszuk. Miért? Mert jó az Isten. Miért? Mert Krisztus igazságát nekünk tulajdonította. Áldott legyen az ő neve! Ámen.