Zsolt 46 (vas.de. - ref. ünnepe)
1 A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. 2Krón 20,19
2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; Ez 38,20
4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
5 Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Ézs 12,3
6 Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. 1Kir 9,3
7 Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld.
8 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
9 Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.
10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.
11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. Hab 2,20
12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
A zsoltár felirata: erős vár a mi Istenünk. Luther Márton egyik kedvenc zsoltára volt. Az ismert reformációi énekük ennek az ószövetségi imádságnak a szövegét dolgozza fel.
Magával ragad ennek a vallomásnak a lendülete, hatása alá kerít az a meggyőződés, reménység, mély bizalom, rendíthetetlen hit, ami kifejezésre jut benne. Kis túlzással azt mondhatnánk: ezt a zsoltárt olvasva valósággal átjár a reformáció hangulata. De ennél több kell történjen: a Lélek ereje kell megérintsen az ige által, és nemcsak érzéseinket, de egész valónkat át kell formálja. Ha a reformációval hoztuk összefüggésbe, hadd mondjuk el azt is, hogy az a hit, bizalom, ami megszólal ebben a zsoltárban, Isten megújító munkájának nem az előzménye, kiváltó oka, hanem a következménye. Nem azért van kegyelem, mert hiszek, hanem azért hihetek, mert Isten már előbb kegyelmes volt hozzám. Isten erősít meg abban, hogy benne erősen higgyünk.
Nem nagyon szoktunk odafigyelni a zsoltárok elején található zenei, liturgiai utasításokra. Mai igénkben először azt hallottuk: a karmesternek... Ennyi idő után nehéz megállapítani, hogy pontosan mit takar ez a megjegyzés. Köztudott, hogy a választott nép (kivált a fogság után) a templomi istentiszteleteken rendszeresen énekelte a zsoltárokat. Már akkor létezett kórus (az 1 Krón 25, 7. verse szerint 288 volt azok száma, akik megtanulták az Úr énekeit, valamennyien képzettek voltak), sőt nem ritkán valamilyen hangszer vagy zenekar kísérte azt (1 Krón 25,1-6)… Ez az ajánlás tehát olyan zsoltárokra utalhatott, amelyek előadása igényesebb odafigyelést követelt meg, amelyeket tehát egy karmester vezetésére figyelve énekeltek.
Mi történik, ha egy kórusban ki-ki tetszése, kedve szerint énekel? Zűrzavar, artikulálatlan zenei káosz keletkezik. Értjük ennek hitbeli párhuzamát: ha ki-ki a maga útját járja, ha nem figyelünk a mennyei karmesterre, ha engedjük, hogy mások dirigáljanak nekünk, akkor összeomlik közöttünk az egység, a békesség. Akkor nem tudjuk betölteni rendeltetésünket, nem Isten dicsőségére fogunk élni. Ha így működünk (ennek jelei látszanak), akkor át kell szervezni minket. A reformáció ezt az Isten akarata szerinti átszervezést hirdette meg, a harmónia helyreállítását, Isten igéje tiszta hangjának a felcsendülését. Ki a karmesterünk? Ki irányít minket? Milyen dallam szólal meg bennünk?
A mély hangra írt énekek általában a szomorúság, panasz, kesergés témáját szólaltatták meg, a magas hangra írottak örömet, reménykedést, optimizmust sugalltak. A reformáció, a megújulás az életről szól. A biztos alap megtalálásáról, a megváltás boldog bizonyosságáról.
Nagyon erős felütéssel kezdődik az ige: Isten a mi oltalmunk. A zsoltáros a legnagyobb támogatóra, pártfogóra hivatkozik. A hit azt a felismerést jelenti: Istenhez, az ő védelme, oltalma alá tartozunk, mert kegyelméből magához fogadott minket, mert egyszülött Fiában megváltott. Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára (Fil 1,6)… Mit gondoltok, valaki visszatarthatja-e Istent akarata véghezvitelében? Isten megnyitotta a kegyelem ajtaját, valaki bezárhatja-e azt előlünk? Egyetlen akadály jöhet közbe: ha mi nem lépünk be.
Ha Isten az erőnk és oltalmunk, miért van mégis nyomorúság? Testvéreim, azért, mert nem vagyunk tökéletesek, mert életünk töredékes. Emberi mivoltunkkal együtt jár az esendőség. Sokszor elcsüggedünk emiatt. Betegség, gyász, veszteség, csalódások, sikertelenségek miatt. Sajnos, mi ezeket látjuk biztosnak, a zsoltáros a segítséget nevezi annak. Bennünk is be kell következzék ez a szemléletváltás. Ha jelentkezik egy probléma az életünkben, Istennek már van megoldása arra. Jó ezt tudnunk… Ugyancsak a Filippi levélben olvassuk: Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban (Fil 4, 6-7). Nem azt mondja az ige, hogy Isten menetesít minden nehézségtől, hogy távol tart minden megpróbáltatást, hanem azt: megőrzi szíveiteket ezek között az ő békességében… Bajok vesznek körül – és mi mégis abban a bizonyosságban élünk, amit Pál apostol így fogalmazott meg: sem élet, sem halál el nem szakíthat isten szeretetétől.
Ezért nem félünk: mert Istenben bízunk, mert tudjuk, hogy Egyszülöttjében megváltott. Kálvin így magyarázza ezt a kifejezést: nem borít be a félelem. Megkörnyékezi a szívünket, de nem vesz erőt rajtunk. Mitől félsz? Mi miatt szorongsz, mi okoz stresszt az életedben? Rengeteg okunk van erre. Rengeteg feszültség, ami minket is feszültté tesz, kimerít, elszívja az erőnket. De egyetlen tény semmissé teszi ezeket az okokat: az, hogy Isten velünk van.
Nem félünk: milyen csodálatos mondat! Milyen csodálatos rábízni magunkat az Úrra! A zsoltár nem azzal folytatódik, hogy azért, mert minden vihar elült, mert minden kisimult, megoldódott. Ellenkezőleg: megindul a föld, hegyek omlanak a tengerbe (Jézus azt mondja: ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, a hegyeket a tenger közepébe parancsolnátok… de ahhoz is hit kell, hogy békességgel vegyük tudomásul, ha ez megtörténik). Világvégi hangulat uralkodik, és mi mégsem remegünk, mert hatalmas Istenünk van, aki erős kézzel tart minket. Az ő oltalmának valóságosságát éppen az bizonyítja, hogy a legnagyobb fergetegben is meg tud tartani minket. Minden háborog, tombol, a szívben békesség van. Lehet ez? (Egy hívő embert tartóztattak le, a vallató tiszt azt mondta: most a kezemben van. Ő alázatosan azt felelte: mindketten Isten kezében vagyunk.)
Aztán hirtelen derűssé válik a táj, a félelmetes, pusztító vihar ábrázolását egy csendesen kanyargó folyóvíz képe váltja fel. (Kálvin szerint a Jeruzsálemet átszelő Siloah patakjára történik itt jelképes utalás). Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát. Édeni nyugalom. Ahol Isten van, ott a mennyország. A pokol minden dühöngésének el kell csitulnia, semmi nem tud ártani. A szent hajlék, a templom az ünnepet juttatja eszünkbe. Isten megtapasztalt jelenlétét. Velünk az Isten… Krisztusban, aki megjárta a mélységeket is, hogy semmi ne választhasson el tőle. Ahol Krisztus, ott üdvösség.
Ez a város nem inog meg… Isten közelsége garantálja megmaradását. Ha pusztulásba hullna is minden, az Úr megőrzi övéit. Reggelre kelve, mielőtt az ellenség felébredne és ránk támadna, idejekorán, minden nap.
Nemcsak a természet, de a népek is háborognak, országok inognak. Nemcsak 2800-3000 ezer évvel ezelőtt nézett ki így a helyzet (keleten, nyugaton), hanem ma is. Azonban Isten diadalmas ereje velük szemben is megnyilvánul. Isten nyaklót tesz rájuk, korlátot szab nekik. Gonosz terveiket meghiúsítja (legyen szó akár atomhatalmakról)… Az Úr mennydörög, és megretten a föld.
Isten velünk van, ő a mi várunk. Gyönyörű, mély üzenetű és tartalmú kép: Isten maga a mi erősségünk, védelmünk, mi személyesen hozzá menekülhetünk. Nagyobb biztonságban vagy a legnagyobb viharban vele, mint a felhőtlen napsütésben nála nélkül. Nem a nehézségek számítanak, hanem az, hogy kivel hordozod azokat. Nem az a döntő, hogy miben vagy, hanem az, hogy kibe kapaszkodsz. A Seregek Ura velünk van, ő a mi várunk… Szela – egy liturgiai jelzés ez, ami után csend következett, esetleg az előző rész refrénként való megismétlése. Valami fontos üzenet hangzott el, ami után el kell gondolkoznunk, el kell némulnunk csodálkozásunkban, és amit a szívünkben kell ismételgetnünk. Isten a mi oltalmunk, várunk. Krisztusban, Szentlelke által velünk van minden nap. Milyen drága reménység ez!
Aki ezt szívébe fogadja, az képes másokat is biztatni. Kemény megpróbáltatások értek, de azok nem ingattak meg hitünkben… Mert mi nem a bajokat látjuk nagynak, hanem Istent. Ez a zsoltár minden mondatában Isten hatalmára, kegyelmére, irgalmára, törődésére mutat rá. Jertek, lássátok meg ti is!
Bámulatos dolgokat cselekedett az egész a földön. Megváltásunk is itt történt meg. A reformáció felélesztette a bizonyságtétel bibliai gyakorlatát. Továbbmondani családban, baráti körben, a gyülekezetben: szavakkal, de főként tettekben, lelkületben, hálában, örömben… Sokszor némák maradunk. Erőtlenségünk – Isten erejének hirdetése mellett erről is beszélnünk kell – egyik fő oka ez. Gyermekeink, fiataljaink nem hallják, nem látják, nem érzékelik hitünket. Nem visszük, nem adjuk tovább ezt a drága lelki örökséget, hagyományt. Nem külsőségekről van szó (elsősorban), hanem meggyőződésről, életformáról, hitről, Istennel való kapcsolatunkról, Krisztus követéséről.
Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Ó, hogy szeretem ezt a mondatot! Mióta vívódunk magunkban ezzel a szomszédunkban dúló háborúval! És itt azt olvassuk: Isten meg tudja szüntetni. Nem erővel, nem hatalommal, nem haditechnikával, hanem Lelke által. Nem több fegyverre, hanem több bölcsességre van szükség.
A zsoltár végén Isten maga szólal meg: csendesedjetek el… tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr… Isten maga szavatolja igéjének igazságát, maga kezeskedik megtartatásunkról. Ezt tette Krisztusban. „Ha kérded, hogy ki légyen az…” Olyan Istenünk van, aki egyszülött Fiát adta, hogyne adna mindent általa minekünk. A reformáció hosszas vajúdás után eljut az evangélium igazságáig: Krisztusban minden a miénk.
Magasztaljuk Istent! Minél több kísértésünk van, annál hangosabban! És valljuk hittel a végső győzelemig (Urunk győzelmében való részesülésünkig) és aztán örökké: Isten velünk van, Krisztusban ő mi erős, oltalmat, menekülést nyújtó várunk. Ámen.